Négyesi Anna, óraadó

Zenei tanulmányait öt évesen kezdte a pesterzsébeti Csili Művelődési Központban. Öt évig furulyát, majd öt évig klarinétot tanult Arany Zsoltnál. Ezzel párhuzamosan hét évig hegedült a Lajtha László Zeneiskolában Bessenyei Katalin tanárnőnél, majd 2 évig brácsázott Nagy Sándor tanár úrnál.
Középiskolai tanulmányait a kecskeméti Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában végezte brácsa szakon, Sárosi György vezetésével.
Ezután a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Tanárképző szakán zeneiskolai mélyhegedű tanári diplomát szerzett. Főtárgytanára Papp Sándor és Fejérvári János volt.
Néhány évvel később pedig az Eötvös Loránd Tudományegyetemen zenei munkaképesség-gondozás tanári végzettséget szerzett. Tanára édesanyja, dr. Pásztor Zsuzsa volt.

Szakmai tevékenysége:

A Hűvösvölgyi Gesztenyéskert Óvoda és a Pesterzsébeti Gyermekmosoly óvoda zeneoktatás és zenei mozgásfejlesztés tanára 2003-tól 2009-ig.
A Metronóm Kft zenei munkaképesség-gondozás továbbképzéseinek előadója 2007-től.
A Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola zenei munkaképesség-gondozás tanszakának vezető tanára 2010-től.
A Magyar Géniusz Program továbbképzési előadója 2011-ben.
A Weiner Leó Katolikus Zeneiskola és Zeneművészeti Szakgimnázium zenei munkaképesség-gondozás óraadó oktatója 2013-tól.
A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának zenei munkaképesség-gondozás óraadó egyetemi oktatója 2015-től.
A Miskolci Egyetem Zeneművészeti Karának zenei munkaképesség-gondozás óraadó egyetemi oktatója 2016-tól.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kara Fejlesztőpedagógia szakirányú továbbképzésének óraadó egyetemi oktatója 2017-től.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Művészetközvetítő és Zenei Intézetének zenei munkaképesség-gondozó szakirányú továbbképzésének óraadó egyetemi oktatója 2019-től.
Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola Atipikus Fejlődés Szakirányú Továbbképzés gyakorlatvezető oktatója 2019-től.
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Sajátos nevelési igényű növendékek zeneoktatása c. kurzusának óraadó egyetemi oktatója 2019-20. tanévben.

Publikációk:

  • Foglalkozási ártalmak előfordulása zeneművészeti szakközépiskolás tanulóknál. In: Új utak a zeneoktatásban II. A Kovács-módszer alkalmazása a kezdetektől a foglalkozási ártalmak megelőzéséig.  Szerk. Dr. Pásztor Zsuzsa. Trefort Kiadó. Budapest, 2007.  
  • Emlékezés dr. Kovács Gézára születésének 100. évfordulója alkalmából (konferencia beszámoló) http://www.kovacsmethod.com/magyar/beszam100-m.htm 2016.
  • 20 mozgáspihenő. Budapest: Kovács-Módszer Stúdió, 2015.
  • Mozgástár. Budapest: Kovács-Módszer Stúdió, 2015.
  • Frissítő és fejlesztő mozgások óvodásoknak. Budapest: Kovács-Módszer Stúdió, 2016.
  • 33 mozgásóra a zeneművészeti szakközépiskolában. Budapest: Kovács-Módszer Stúdió, 2016.
Legutóbbi frissítés: 2022. 08. 11. 13:18