Dékáni köszöntő

 

Szeretettel köszöntöm Önt a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar honlapján!

A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara jogelőd intézményeivel együtt immár több, mint ötven éve áll a zenei felsőoktatás szolgálatában. Az elmúlt évtizedek során több intézményi formát megélhettünk már, de az alapvető célkitűzéseink nem változtak: széles képzési palettánkkal igyekszünk megvalósítani, hogy a nálunk tanuló diákok a lehető legmagasabb színvonalú, naprakész tanári, illetve művész végzettséget szerezhessenek. Ezt a folyamatot kiváló tanári gárdánk és a zenei képzés személyes jellegéből adódó közvetlen légkör segíti. Hallgatóink intenzív, élményekben és fejlődésben gazdag, felejthetetlen éveket tölthetnek nálunk, és ezt mi minden eszközünkkel igyekszünk elősegíteni. Az egyéni órák mellett nagyszerű együtteseinkben is fejlődhetnek a nálunk tanuló diákok, és fedezhetik fel újra az együtt zenélés örömét. Kórusaink, szimfonikus zenekarunk, vonós és fúvós együtteseink, gitárzenekarunk és kamaracsoportjaink teremtik meg ennek lehetőségeit, valamint a minden évben nagy sikerrel megrendezésre kerülő Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája. Sokszínű, pezsgő koncertéletünkről, versenyeinkről, szakmai konferenciáinkról bőven találhatnak információkat honlapunk egyéb felületein.

Különleges tulajdonsága intézményünknek, hogy kollégiumunk és oktatási helyeink egy közös épületben találhatók. Az akkori alapítók elképzelései szerint a „bent lakásos” tanulás hatékonyabb szakmai és emberi kapcsolatokat és fejlődést tehet lehetővé. Ennek előnyeit azóta is tapasztaljuk.

2006-tól a Debreceni Egyetem önálló Zeneművészeti Karaként működünk, mely az egyetemi élet addig számunkra kevéssé ismert területei felé nyitott ajtókat előttünk. Egyetemünk több szempontból is kiemelkedik az ország más egyetemei közül. Többek között nálunk tanul a legtöbb külföldi hallgató, és itt található a legszélesebb képzési struktúra, melyet az egyetem tizennégy kara képvisel. Ez a „nagycsalád” számunkra különleges lehetőségeket nyújt. Az egyetemi integrációnk előtt kapcsolatrendszerünk elsősorban a zenei felsőoktatási intézményekre korlátozódott és magában hordozta egyfajta „elefántcsonttorony” állapot veszélyét. Az egyetem részeként viszont lehetőséget kaptunk arra, hogy saját értékeinket újra felfedezve ismét megfogalmazzuk, és új lendülettel képviseljük azokat egyetemünk sokféle szakmai és szervezeti egységei felé. Ott vagyunk a legtöbb fontos egyetemi rendezvényen, mint előadók is, ahol hallgatóink, tanáraink újra és újra megmutathatják művészetünk értékeit. A debreceni egyetemi élet nagyon sok lehetőséget nyújt más karok izgalmas kurzusainak hallgatására is, speciális kollégiumokon való részvételre, illetve a szórakozásra, kikapcsolódásra. Mindez együtt magával hozza azt az érzést, hogy ismét jó debreceni diáknak lenni, jó ebben a városban tanulni, fejlődni, képezni magunkat és nem utolsó sorban, jó a Zeneművészeti Karon tanulni!

Dr. Lakatos Péter, dékán

Legutóbbi frissítés: 2023. 02. 02. 15:24