A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Fafúvós Tanszéke és a Conservatory Alapítvány országos versenyt rendez a magyar közép- és felsőfokú zenei oktatási intézmények oboa és fagott szakos hallgatói részére.
A verseny helyszíne: Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar, Liszt terem
A verseny időpontja: 2025. március 21-23.
Az alábbi hangszeresek jelentkezését várjuk:
- zeneművészeti szakgimnáziumok 12. és 13. osztályos, illetve szakmai tagozatos növendékei,
- magyarországi felsőoktatási intézményekben BA képzésben résztvevő hallgatók korhatár megkötés nélkül,
- osztatlan tanári mesterképzésben résztvevő hallgatók korhatár megkötés nélkül,
- művész- és tanári mesterképzésben résztvevő hallgatók korhatár megkötés nélkül.
A verseny három kategóriában zajlik:
- 1. kategória: zeneművészeti szakgimnáziumok 12. és 13. osztályos, illetve szakmai tagozatos növendékei, valamint a BA és OT 1. évfolyamos hallgatók
- 2. kategória: BA 2-3. évfolyam, és OT 2-4. évfolyamos hallgatók
- 3. kategória: OT 5. évfolyamos, és MA képzésben részt vevő hallgatók
A verseny egyfordulós, amely során a versenyzők a kategóriájuknak megfelelő kötelező művet, illetve szabadon választható programot adnak elő. Az esemény nyilvános.
Kötelező anyag:
OBOA
- kategória: Stanislas Verroust: Solo de concert Op. 85. No. 11
- kategória: Carl Philipp Emanuel Bach: B-dúr oboaverseny I-II. tétel
- kategória: Doráti Antal: Öt darab szóló oboára – II. A tücsök és a hangya
FAGOTT
- kategória: Franz Ignaz Danzi: F-dúr fagottverseny No. 2, P. 237 I. tétel
- kategória: Wolfgang Amadeus Mozart: B-dúr fagottverseny K. 191 I. tétel Kadenciával
- kategória: Carl Maria von Weber: F-dúr fagottverseny Op. 75 I. tétel
Szabadon választható anyag:
Mindkét hangszer összes kategóriájában a kötelező műtől eltérő stílusú egy vagy akár több teljes mű, vagy azok választott tételei, maximum 10-12 percnyi időtartamban.
Választható szólódarab és zongorakíséretes mű is.
A megadott időkeretet nem kötelező maximálisan kitölteni.
A kötelező és a szabadon választott mű esetében sem kötelező a fejből játék, de természetesen megengedett.
Jelentkezési határidő: 2025. február 14.
A jelentkezés az alábbi dokumentumokkal együtt érvényes, melyeket színesben beszkennelve várunk az ofa.debrecen@gmail.com e-mail címre:
- iskolalátogatási igazolás
- a nevezési díj befizetését igazoló dokumentum
- 18 év alatti jelentkezők esetén a jelentkezés elfogadásának további feltétele a szülő/törvényes gondviselő hozzájáruló nyilatkozata, melyet a jelentkezést követően elektronikusan küldünk meg részére a jelentkezési lapon megadott e-mail címére
Nevezési díj 15.000,- Ft, amely nem tartalmazza az étkezés és a szállás költségét.
A nevezési díjat nem áll módunkban visszatéríteni.
A rendezvény pénzügyi lebonyolítója a Conservatory Alapítvány (számlaszám: 11738008-20715995).
A nevezési díjat a megjelölt határidőig az Alapítvány számlaszámára kérjük átutalni.
(Utalásnál a Közlemény rovatba kérjük a számlázási nevet és címet feltüntetni!)
A versenyző hozhatja saját zongorakísérőjét, de ebben az esetben a kísérő összes költségét vállalnia kell.
Aki nem hoz kísérőt magával, a jelentkezési lapon kérheti a verseny hivatalos kísérőjének segítségét, amelynek díját (7.000,- Ft) a regisztráció alkalmával a helyszínen kérjük befizetni.
A verseny résztvevői kedvezményesen foglalhatnak szállást a Zeneművészeti Kar épületében található Weiner Leó Kollégiumban.
Szállás foglalásával kapcsolatos információk | Szállásigénylő nyomtatvány
Egy nappal korábbi érkezés lehetséges, a versenyzők elhelyezése kapacitás függvényében a történik.
A részletes programról a résztvevőket a jelentkezési határidő után a megadott e-mail címen értesítjük!
Mindenkinek sikeres felkészülést kívánunk!