Dr. Ittzés Tamás, egyetemi docens

E-mail

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen 1986-88 között karvezetés szakos hallgató, 1988-tól hegedű szakon végezte tanulmányait Vermes Mária majd Zs. Szabó Mária növendékeként. 1993-ban kitüntetéses diplomát kapott.1991-től a kecskeméti Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola hegedű és kamarazene tanára. Országos hegedű- és kamaraversenyeken, illetve területi hegedűversenyeken növendékei szép helyezéseket értek el. A Zeneművészeti Karon 2007 óta végez oktatói tevékenységet.

A tanítás mellett aktívan koncertezik, szólóban és kamarazenészként egyaránt, ezen kívül 1991-95 között a Kecskeméti Kamaraegyüttes tagja, majd koncertmestere, 1996-99 között a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar koncertmestere. 2002-2005 között a Zeneakadémián doktorandusz-hallgató, 2009 őszén DLA fokozatot szerzett. Disszertációjának címe: A német barokk szólóhegedű irodalom Bibertől Bachig – hangszertechnikai és kompozíciós összefüggések

Gyakran tanít nyári táborokban, rendszeresen zsűrizik különböző megyei és területi hegedűversenyeken. Amerikában a columbusi (Ohio) Capital University-n és a New York-i Brearly Schoolban tartott mesterkurzust és hegedű- illetve kamarazene bemutató tanítást. 1999-ben az ESTA (Európai Vonóstanárok Szövetsége) angliai konferenciáján három bemutató előadást tartott angolul a Kodály-módszer hegedűtanításban való alkalmazásáról. 2004 decemberétől az ESTA Hungary elnöke (a ZETA – Zenetanárok Társasága – vonóstagozatának vezetője).

1985-ben alakította meg a Bohém Ragtime Jazzbandet, amelynek vezetőjeként illetve szólózongoristaként azóta is tevékenykedik, ebben a stílusban kifejtett munkáját a hazai és külföldi koncerteken kívül tíz CD, az amerikai Scott Joplin Nemzetközi Ragtime-Zeneszerzői Verseny első díja és 2000-ben megjelent „Liszt Ferenc hatása a ragtime- és swing korszakba” c. díjnyertes tanulmánya, illetve a zenekarral 2003-ban “Az év jazzegyüttese”-ként elnyert eMeRTon-díj is bizonyítja. Főszervezője az 1992 óta létező Nemzetközi “Bohém” Ragtime & Jazz Fesztiválnak.

Zeneakadémiai éveitől kezdve publikál zenei, főleg jazz-témájú cikkeket, riportokat, recenziókat. 1999 őszétől két évig az AUDIO c. szaklap komolyzenei rovatvezetője volt.

Legutóbbi frissítés: 2022. 07. 25. 14:54