Kocsis Zoltán 1982-ben született Sopronban, ahol általános és középiskolai tanulmányait is végezte. 7 éves korától kezdve a soproni Állami Zeneiskola, később Horváth József Alapfokú Művészetoktatási Intézmény diákjaként zongorázni tanult. 2001-ben érettségizett a Széchenyi István Gimnáziumban, majd felvételt nyert a Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karára. Zenei tanulmányait saját örömére az egyetem alatt is folytatta. 2001 decemberében néhány társával életre hívott egy amatőr ifjúsági vegyes kart, a Kórus Spontánuszt.
Ennek inspirációjára 2004-ben közgazdasági tanulmányait felfüggesztve a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (Zeneakadémia) ének-zenetanár, karvezetés szakos hallgatója lett. Karvezetésre Kutnyánszky Csaba és Erdei Péter, zenetörténetre Kovács Sándor, magánénekre Darázs Renáta tanította. Bevallása szerint Terray Boglárka (szolfézs) és Mohay Miklós (zeneelmélet) tanárai is sokat segítettek szakmai fejlődésében, hiszen óráikat átjárta az énekléssel, a kórusmuzsikával való szoros kapcsolatuk. Tanulmányi évei alatt az intézeti vegyes kart Párkai István, majd Erdei Péter vezette. A velük való közös munka sokat alakított zenei szemléletén.
2015-ben a győri Széchenyi István Egyetem Varga Tibor Zeneművészeti Intézetének magánének szakos hallgatójaként diplomázott Szabó Magdolna Máriánál, majd 2016-ban felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Doktori Iskolájának karvezetés szakára Kamp Salamonhoz, ahol summa cum laude doktorált 2024 júniusában.
Munkahelyek és zenei műhelyek:
Zeneakadémiai diplomája után, 2009-2016 között a soproni Horváth József Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanára, 2012-2014 között igazgatóhelyettese, majd tanszakvezetője. Zeneiskolai főállása mellett 2012-ben egy évig a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium karvezetés tanára és kórusának karnagya volt, majd a 2015/16-os tanévben a győri Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kar Ének-zenei Intézeti Tanszékének óraadója.
2016 és 2020 között a Nemzeti Énekkar vezetőkarnagy-helyettese, énekművésze és basszus szólamvezetője volt, majd 2020 őszétől a debreceni Kodály Kórus vezető karnagyi pozícióját tölti be. 2024 őszétől a Debreceni Egyetem Zenművészeti Karának adjunktusa. A 2001 óta eltelt időben számos művészeti együttessel dolgozott, és néhánynak a mai napig vezetője:
2020–napjainkig 2001–napjainkig 2004–2017 2005–2011 2011–2017 2017–2020 2019–2023 |
Kodály Kórus Debrecen – vezető karnagy Kórus Spontánusz karvezetője – Sopron Gárdonyi Zoltán Énekkar (református gyülekezet) karvezetője – Sopron Szt. Mihály Énekkar karvezetője – Sopron A Raidingi Férfikar (MGV Raiding) karvezetője – Raiding, Ausztria Vass Lajos Kamarakórus karvezetője - Budapest Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusának vendégkarnagya |
2017-től a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége – KÓTA munkájában is aktívan részt vesz, kezdetben mint a Művészeti Bizottság tagja, 2021 óta pedig ő a szövetség elnöke. 2022 óta a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának állandó, meghívott karvezetéskurzus vezetője. 2024-től a Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny művészeti vezetője.
Dolgozott és koncertezett már jónéhány amatőr kórus mellett a Magyar Rádió Énekkarával, a Nemzeti Énekkarral, a debreceni Kodály Kórussal, a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórussal, a Budafoki Dohnányi Zenekarral, a Kodály Filharmonikusokkal, a soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekarral, a Capella Savaria régizene együttessel (műv. vez.: Kalló Zsolt), valamint a 6. Eric Ericson Mesterkurzuson a Holland Rádió Énekkarával és a Holland Kamarakórussal. Több ízben vendégeskedett meghívott karnagyként a Nagyváradi Állami Filharmónia Énekkaránál és a Szlovák Filharmonikus Kórusnál.
Az Európai Kórusszövetség által szervezett 2018-as tallinni Europa Cantat kórusfesztiváljának egyik meghívott kurzusvezetője, valamint a 2022-es arezzói és a 2023-as várnai nemzetközi versenyek zsűritagja volt.
Főbb eredmények:
- 2019. január – KÓTA-díj
- 2018. december – Artisjus-díj
- 2016. július – 3. és 6. díjat, valamint az egy kortárs magyar kórusmű előadásáért járó különdíjat nyert a Kórus Spontánusszal a Bartók Béla XXVII. Nemzetközi Kórusversenyen, Debrecenben.
- 2015. június – Karvezetőként Torinóban, a Fiatal Karvezetők 8. Nemzetközi Versenyén II. helyezést és az olasz kórusművek legjobb előadásáért járó különdíjat nyert.
- 2014. július – A Kórus Spontánusszal Rigában, a VIII. Nemzetközi Kórusolimpián (World Choir Games) egyházzene kategóriában ezüst minősítés, vegyes kamarakórus kategóriában arany minősítés.
- 2013. március – VIII. Országos Énekkari Verseny 1. díja a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium kórusával
- 2012. január – A Magyar Rádió Énekkarát vezényli a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében.
- 2011. – 6. Fiatal Karvezetők Nemzetközi Versenye – 7. helyezés és a Magyar Rádió Énekkarának különdíja
- 2011. – Aktív résztvevője a 6. Eric Ericson Mesterkurzusnak, ahol dolgozott a Holland Rádió Énekkarával és Holland Kamarakórussal
- 2008. – Lantos Rezső emlékére rendezett Fiatal Karvezetők Országos Versenye – I. díj és közönség díj
- 2008. július – A Kórus Spontánusszal Grazban, az V. Nemzetközi Kórusolimpián (World Choir Games) egyházzene kategóriában az 5. (ezüst minősítés), míg vegyes kamarakórus kategóriában a 2. helyezés (arany minősítés).
- 2008. – Sopron Ifjú Tehetsége-díj