Gyere a ZK-ra!


LETÖLTHETŐ TÁJÉKOZTATÓ ÉRETTSÉGIZŐKNEK


Van egy épület Debrecenben, az Egyetem tér sarkában, amelyből, különösen tavasztól őszig sokféle hangszer hangja szűrődik ki. Ez a Zeneművészeti Kar épülete, ahol már 1974 őszétől minden évben hallhatóak ezek a hangok. Leendő tanárok, művészek hangjai, akik e gyönyörű hivatást választották: e hangokkal akarnak a világhoz szólni majd iskolai zenei órákon, vagy éppen a koncertpódiumokon. Ebben a „hangos épületben” egy nagy család lakik, olyan mesterek, akik átadják a tudást, kibontják a tehetséget és olyan fiatalok, akiknek szükségük van erre, akik hivatásul választották a zenét. Elmondjuk, hogy a tanulmányaikat sikeresen elvégzettek mintegy 100%-a állást talál magának végzettsége szerint ebben a régióban, de az ország más területein is iskolákban, zenekarokban, kórusokban, színházakban és a médiában.

A képzések színes palettája áll rendelkezésére mindenkinek, aki itt tanul, s tanáraink, az irodákban dolgozó munkatársaink személy szerint tartanak kapcsolatot a hallgatókkal. Ha nincs hol lakni Debrecenben, mi megoldjuk ezt a problémát elérhető áron a Weiner Leó Kollégiumban, szinte mindenkit el tudunk helyezni, aki jelentkezik. Hangszigetelt tantermeink az órákat követően gyakorlásra használhatók, ezzel nagy segítséget tudunk adni a dolgozni vágyóknak. A reprezentatív Liszt terem számos koncert, vizsga színtere. Különböző zenei együtteseinkben mindenki kipróbálhatja magát, a Gulyás György Szakkollégiumban kiemelkedő lehetőségekkel támogatjuk a legfelkészültebbeket. Az Egyetem művészeti ösztöndíjat ajánl az arra alkalmasaknak a tanulmányi ösztöndíjon kívül. Számos versenyt rendezünk, amelyeken ki-ki megmérettetheti magát. Ugyancsak nagyszámú szereplési lehetőség nyílik koncertsorozatainkban, nemzetközi kapcsolataink lehetővé teszik azt, hogy külföldön folyatathassanak tanulmányokat diákjaink. A Kar hangversenyein, mesterkurzusokon és az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiáján alkalom nyílik külföldi művészekkel, professzorokkal találkozni.

Ha valakit a zenén kívül más is foglalkoztat, csupán meg kell keresni azt a képzést, tantárgyat, kurzust az Egyetemen, amely ezt a vágyat kielégítheti. A hallgatói élet részben az egyetemi hallgatókkal együtt is egy igen színes világ, a Zeneművészeti Kar nagy hagyományú rendezvénye, az Éjféli koncert, amelynek összeállításában bárki részt vehet. Ha csak ennyit mondunk el magunkról, már talán látható, hogy nagy lehetőséget biztosítunk a gyarapodáshoz, a tartalmas élethez, a hivatásra való felkészüléshez. Jelentkezz hát Debrecenbe, a Nagyerdő dús fáinak szomszédságába, közel az Egyetem forgatagához, de mégis egy olyan második otthont nyújtó, egyedi közösségbe ahol ugyanúgy beszéljük a zene nyelvét, ahogyan segítünk is bármilyen élethelyzetben, ha megoldatlannak látszó feladat előtt állsz, vagy tanácsra van szükséged! Látogass el hozzánk, bármikor szívesen fogadunk, s megmutatjuk Neked, hogy mi mindentől szép még ez a debreceni „zeneház”. Várunk…

Legutóbbi frissítés: 2023. 10. 16. 11:00