Szabó Krisztián Péter, mesteroktató

E-mail

Zenei tanulmányait szülővárosában, Debrecenben kezdte, majd Budapesten a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Budapesti Tanárképző Intézetében klarinéttanár-kamaraművészi végzettséget szerzett 2001-ben. 2003-ban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem debreceni tagozatának egyetemi ágazatán klarinétművész-tanári diplomát szerzett. Ezt követően a Debreceni Egyetem Konzervatóriumában 2006-ban fúvós zenekari karnagyi, majd a Budapesti Műszaki Egyetemen közoktatási vezető, szakvizsgázott pedagógus végzettséget szerzett 2015-ben. Számos hazai és külföldi zenekar és produkció szólistája és zenekari művésze.

Oktatott tárgyak:

klarinét főtárgy, szakmódszertan-szakdidaktika, repertoárismeret, hangszermetodika.

Szakmai, közéleti tevékenységek:

  • Társszervezője az évenként Debrecenben megrendezésre kerülő főiskolai és egyetemi országos klarinétversenynek, melyen növendékei számos különdíjat és második, harmadik helyezést értek el.
  • 2021: megalapította a Valcer Klarinét Kvartettet, melynek művészeti vezetője. Az együttes magyar kortárs zeneműveket bemutató koncertjeit az EMMI és az NKA támogatja. 
  • 2022: a Négyarc Színházi Társulat művészeti vezetője, szóló klarinétosa
Legutóbbi frissítés: 2023. 11. 28. 12:42