Prof. Dr. habil. Váradi Judit, egyetemi tanár

Váradi Judit fotóE-mail

Közép- és felsőfokú tanulmányait Debrecenben végezte, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tanult, ahol zongoratanár, szolfézstanár, karvezető, énekes zongorakísérő, korrepetitor és kulturális menedzser diplomát szerzett. 2010-ben doktori fokozatot szerzett (PhD) a Jyväskylä-i Egyetemen (Finnország), amelyet 2014-ben honosított a Debreceni Egyetem. Értekezése címe: Hogyan neveljünk értő közönséget a komolyzenének / How to educate an audience to acquire a taste for classical music
Kutatási téma: közönségnevelés, koncertpedagógia

1988-1990   Csokonai Színházban dolgozott korrepetitorként
2007-2011   Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola korrepetitora
2016-
 
  Nagyváradi Partiumi Egyetem óraadó tanára,
  oktatott tárgy: koncertpedagógia, kulturális intézmények menedzsmentje
2018-   Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium óraadó tanára

 

A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán 1988 óta folytat oktatói tevékenységet tanársegédként, majd 2000-től adjunktusi, 2007-től docensi munkakörben. 2013-2017 dékánhelyettes, 2014-től egyetemi docens.
A korrepetíció, a zeneközvetítés és koncertpedagógia, zenepedagógia tárgy mellett angol nyelven a kötelező zongora, a kíséret - lapróljáték tárgyak oktatója, a Közösségi pedagógiai tevékenység tárgy és a Zenepedagógiai szeminárium felelőse. Korábban a Marketing és rendezvényszervezés speciális kollégium tanára, a Jazz története speciális kollégium tantárgyfelelőse volt. Szervezője volt a Klasszikus zongora speciális kollégiumnak és a Modern zene speciális kollégiumnak.

2015, 2016, 2017, 2018, 2019 OKJ vizsgabizottság elnöke.

2016- Az EFOP-3.6.1-16-2016-00022 „Debrecen Venture Catapult Program” alprojektvezetője.

 

Tudományos tevékenység

2015 óta a Debreceni Egyetem Nevelés- és Művelődéstudományi Doktori Program keretében témavezető, valamint szabadon választható kutatási szemináriumot vezet.
2017 – témavezető az Eszterházy Károly Egyetem Nevelés Tudományi Doktori Iskolában.

A Debreceni Egyetem Felsőoktatási Kutató és Fejlesztő Központ (CHERD) keretein belül nemzetközi kutatást folytat a zenehallgatás pedagógiájáról és a felsőfokú oktatásban tanulmányaikat megszakító hallgatók lemorzsolódásának okairól.

Témavezetője volt az Országos Művészeti Diák Konferencián indult több hallgatónak, 2017-ben és 2019-ben Radócz Miklós harmadik helyezést ért el, 2021-ben Danguly Tünde különdíjat kapott.

Országos és nemzetközi konferenciák előadója, publikációi magyar és angol nyelven jelennek meg, több kiadvány szerkesztője.

Doktori és habilitációs eljárások opponense.

2016- AFA – Ad Fontes Artis (Szlovákia) folyóirat szerkesztőbizottságának tagja https://fmu.aku.sk/images/stories/AFA0.pdf

2020- Studia Musica –Babes Bólyai Egyetem, Kolozsvár folyóirat szerkesztőbizottságának tagja

2017-ben alapította és évi rendszerességgel szervezi a Zenepedagógiai konferenciát Debrecenben.

2017- Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tag

2018- a Magyar Művészeti Akadémia megbízott kutatója

2022- a Magyar Művészeti Akadémia köztestületi tagja

2023- DE Humán Tudományok Doktori Iskola törzstagja

Művészeti tevékenység

1987- 1992 a Bárdos Lajos Leánykar, 1990- 2005 a Bányai Júlia Általános Iskola kórusának zongorakísérője, billentyűs hangszereken rendszeresen közreműködött a Voces Iuvenum kórus, az Ady Gimnázium Leánykar és a Debreceni Kodály Filharmonikus Zenekar hangversenyein. Külföldi hangversenyek: Egyesült Államok, Ausztria, Belgium, Cseh Köztársaság, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Lengyelország, Németország, Olaszország, Románia, Szlovákia.

Országos és nemzetközi szakmai versenyeken közreműködője zongorakísérőként: Budapest, Fehérgyarmat, Miskolc, Nyíregyháza, Pécs, Pilisvörösvár, Szeged, Veszprém, valamint Brno, Iowa-Des Moines, Jyväskylä, Linz, Marktoberdorf, Olomouc, Tampere, Temesvár, Tour.
Televízió és rádió felvételeken, kortárs magyar és külföldi zeneművek bemutatásában közreműködött. Különböző hangszeres mesterkurzusok szervezője és közreműködője.

2017-ben Szaxon címmel 2019-ben Tetra címmel CD lemezt adtak ki Puskás Levente szaxofonművésszel, amelyen magyar zeneszerzők szaxofonra és zongorára írt művei hallhatók.

2021-ben indították közös youtube csatornájukat, amelyen az oktatást segítő szaxofonra és zongorára írt műveket jelentetik meg.
 

Menedzseri tevékenység

2000 óta a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar és A Jövő Művészetéért Alapítvány művészeti menedzsere. Megalapította és szervezi a Nagyerdei Ősz Művészeti Napokat (2001-2009), a Konzervatóriumi Esték hangversenysorozatot, a Hang-Játék-Zene ismeretterjesztő élménykoncerteket. 2011-ben megalapította, koordinálja és moderálja a Vasárnapi muzsika hangversenyeit a Kölcsey Központban. 2011-től az Universitas hangversenysorozat művészeti menedzsere, 2016-ban megalapította az egyetemistáknak szóló Lélekmelengető alkalmakat a DE Egyetemi és Nemzeti Könyvtárában.

2007- től az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája és a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar szervezője és művésztanára, 2013-tól művészeti igazgatója.

2012-ben a Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny művészeti és PR tanácsadója.

2014-ben a WASBE - World Association for Symphonic Bands and Ensembles konferenciájának és fesztiváljának a művészeti tanácsadója és szervezője.
 

Kitüntetések

2008. Debreceni Egyetem Tudomány Egyetemi Karok elnöki elismerő oklevele
2010. Artisjus díj
2016. Debrecen M. J. Város alkotói ösztöndíja
2016. Kossuth emlékérem
2018. Komlóssy díj
2019. Debrecen Kultúrájáért Díj
2021. Magyar Arany Érdemkereszt
2021. Berettyóújfalu város díszpolgára
2021. Csokonai díj
2021. Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti Tagozatának Művészetpedagógusi Különdíja

 

Közéleti tevékenység

2021-   A Magyar Zenei Tanács elnökségi tagja
2020-   HERA - Magyar Nevelés- és Oktatáskutatók Egyesület Zenepedagógiai szakosztály vezetője
2018-   A Gulyás György Szakkollégium vezetője
2016-   Magyar Hangversenyrendezők és Művészeti Ügynökségek Egyesület elnökségi tagja
2016-   HERA - Magyar Nevelés- és Oktatáskutatók Egyesületének tagja
2015-   EAS - Europian Association for Music in Schools szervezet tagja
2013-   Pro Regione Alapítvány kuratóriumi tagja
2013-   DE ZK Tanulmányi bizottság tagja
2013-2017   DE Dékánhelyettesi Kollégium tagja
2013-2016   DE Oktatási és Hallgatói ügyek bizottság tagja
2012-2017   DE ZK Kari Tanács tagja
2011-   Magyar Hangversenyrendezők és Művészeti Ügynökségek Egyesület tagja
2009-   DE Közművelődési bizottság tagja
2004-2007   DE ZK Erasmus koordinátor
2004-2013   DE Külkapcsolatok bizottság tagja
2000-2003   Kari Tanács tagja
2000-   DE Művészeti bizottság tagja
Legutóbbi frissítés: 2023. 11. 13. 18:35