Kozma Dávid, művésztanár

E-mail

Tanulmányok

Zongoraművész-tanár diplomáját 2016-ban szerezte meg a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán, tanára Grünwald Béla volt. A 2020/21-es tanévben a Norvég Zeneakadémián folytatott tanulmányokat opera-korrepetitor szakon Boris Schäfer osztályában. Ugyanebben a tanévben Jory Vinikour mentorálasa alatt J. Ph. Rameau operáinak interpretációjával és zongorán való megvalósíthatásával foglalkozott.

Szakmai tevékenység

2014 és 2020 között a nyíregyházi, 2017 és 2019 között a debreceni zeneművészeti szakgimnáziumokban látott el zongoratanári és korrepetitori feladatokat, ezzel párhuzamosan 2014-től 2020-ig a Csokonai Színház korrepetitora, 2020/21-ben pedig az Oslói Kunsthøgskole Opera-akadémiájának gyakornok korrepetitora volt. 

2018-tól a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának korrepetitora a vonós tanszéken, 2021 óta a magánének tanszék oktatója.

Mesterkurzusok (többek között Ramón Vargas, Dolora Zajick, Bátori Éva, Frode Olsen, Földesi Lajos), kamarakoncertek, dalestek rendszeres közreműködője. Több ősbemutató köthető nevéhez. Európa számos országában megfordult már szólistaként, kamarazenészként és zenekari zenészként is. 2016 óta a Kodály Filharmonikusok állandó billentyűs kisegítője (zongora-cseleszta-csembaló hangszereken), valamint az Oslói Operaház Zenekarában is játszott. 2021-ben Stravinsky Zsoltárszimfómiájának szóló zongora változtatát játszotta a Norvég Szólistakórussal.

Oktatott tárgyak: Kamarazene, korrepetíció

Díjak, elismerések: Több országos és nemzetközi verseny helyezettje és különdíjasa, korrepetitori különdíjasa.
 

Legutóbbi frissítés: 2023. 11. 28. 14:04