Óváry Zoltán, tanársegéd

E-mail

Hangszeres tanulmányait a szolnoki Bartók Béla Zeneiskolában kezdte, tanárai Orosz Csaba és Somos János voltak. Ezután a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola növendéke lett Dr. Adrovicz István osztályában. Főiskolai tanulmányait szintén nála és Tokos Zoltánnál végezte a Debreceni Egyetem Konzervatóriumában. A művész diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerezte, ahol Eötvös József volt a tanára. Ezt kiegészítve a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán zeneművész-tanár képesítést kapott. Jelenleg Phd fokozatát szerzi a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karán, ahol zenepedagógiával, zenei tananyagkutatással foglalkozik. Tanulmányai során aktív résztvevőként játszott Costas Cotsiolis, Eötvös József, Jaime Marquez, Szilvágyi Sándor, Róth Ede, Yorgos Panetsos, Walter Würdinger és Piotr Zaleski mesterkurzusain.

2005-ben a Consonus gitárkvártettel nívódíjat nyert az országos főiskolai kamarazene versenyen, 2012-ben első díjat nyert Athénban a II. Palio Faliro nemzetközi gitárversenyen. Repertoárján a zenei stíluskorszakok széles skálája szerepel. Leginkább a 20-21. századi programzenére specializálódott. Gitárzenekarral, kamaracsoporttal és szólóban a hazai koncertszínpadokon túl több alkalommal is szerepelt Németországban, Spanyolországban, Görögországban és Cipruson. 2013-ban Balassa Sándor: Kamarazene című albumának felvételén működött közre, ahol a Fodor Ferenc gitárművész felkérésére komponált Gödöllői Concertino című négy gitárra írt művet játszották fel.

Jelenleg a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola-AMI gitártanára és a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának oktatója, ahol gitár főtárgyat, kamarazenét és tabulatúraolvasást tanít. Tanítványai országos és nemzetközi versenyek dobogósai. 2010 óta művészeti vezetője az Aría gitáregyüttesnek. A zenélés és annak tanítása mellett tudományos munkát is végez. Zenepedagógiai konferenciákon szerepel előadóként és több tanulmánykötetben is jelent meg írása.

Legutóbbi frissítés: 2022. 08. 11. 13:17