Felhívás a Bárdos Leánykar tagjainak

Kedves Kollégánk, egykori Énekes Társunk!

Negyven évvel ezelőtt, 1975 decemberében adta első hangversenyét Szesztay Zsolt tanár úr vezetésével a Bárdos Lajos Leánykar előde, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Debreceni Tagozatának Leánykara. Köszönjük, hogy Szesztay tanár úr vezetésével, kórusának tagjaként olyan színvonalat teremtettek, amelyre büszkén tekinthetnek vissza, mai utódaiknak pedig mindez olyan értékes hagyományt jelent, ami méltó folytatásra kötelez.

A negyvenedik évforduló alkalmából a kórus működésére és az alapító karnagyra, Szesztay Zsolt tanár úrra emlékezve szeretnénk egy ünnepi hangversenyre összehívni azokat az egykori kórustagokat, akik a mai Bárdos Lajos Leánykarral együtt énekelve szívesen idézik fel a diákkorukban előadott remekművek közösen megélt élményét, hatását. Azokat a régi kórustagokat is hívjuk és várjuk, akik a közös éneklésben való részvételt már nem tudják vállalni, de szívesen találkoznának ez alkalomból régi diáktársaikkal. A hangversenyt a 2016. március 11-13. között megrendezésre kerülő 31. Bárdos Szimpózium keretében, március 12-én, szombaton tartjuk.

A hangverseny és találkozó megszervezését, valamint a műsor összeállítását nagyban segítené, ha a mellékelt jelentkezési lapot pontosan kitöltve eljuttatná a megadott címre. További segítséget jelentene, ha levelünket a jelentkezési lappal együtt továbbítaná azoknak a kórus- vagy évfolyamtársainak, akikkel tartja a kapcsolatot és szeretne ismét találkozni, együtt énekelni velük. A Szimpózium idején lehetőséget kívánunk biztosítani évfolyam-találkozók lebonyolítására is.

Abban a reményben, hogy megkeresésünk szép emlékeket ébresztett, amelyeket szívesen megoszt a mai kórustagokkal együtt énekelve, szeretettel várjuk válaszul a kitöltött jelentkezési lapot.

Debrecen, 2015. november 5.

Szíves köszöntéssel:

S. Szabó Márta
egyetemi docens,
a DEZK Szolfézs-Zeneelmélet,
Karvezetés Tanszékének vezetője,
a Bárdos Leánykar egykori tagja
Ordasi Péter
főiskolai tanár
a DEZK Szolfézs-Zeneelmélet,
Karvezetés Tanszékének tanára,
a Bárdos Leánykar vezetője
Legutóbbi frissítés: 2022. 07. 27. 15:23