Zs. Szabó Mária, művésztanár

E-mail

Tanulmányait 11 éves korától a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen folytatta. Diplomáját 1985-ben szerezte Kovács Dénes növendékeként. Professzorai voltak: Kovács Dénes, Semion Snitkovsky, Kurtág György, Rados Ferenc, Simon Albert és Tátrai Vilmos. Több alkalommal részt vett Végh Sándor hazai és svájci mesterkurzusain, valamint a LaSalle Vonósnégyes németországi kamarazene-kurzusán.
 

Hegedű főtárgyat 1984-től a kecskeméti Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában tanít és 1985-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára. Emellett 1997-ben egy éves oktatói megbízást kapott a győri Zeneművészeti Főiskolától, majd 1998-tól a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán is tanít.
 

Hangversenyeken szólistaként és kamaramuzsikusként rendszeresen fellép itthon és külföldön. Számos TV, Rádió és CD felvétel őrzi játékát: MTV, MR, Paris Radio, Munich Radio, Bruxelles Radio, Hungaroton, Naxos, Sony, stb.
 

Évek óta működik különböző együttesekben, zenekarokban:

  • Akadémiai Kamarazenekar – Simon Albert irányításával
  • Budapesti Fesztiválzenekar – alapító tagként
  • Budapesti Vonósok – hangversenymestere
  • Új Zenei Stúdió, Intermoduláció Kamaraegyüttes, Componensemble
  • Liszt Ferenc Kamarazenekar – rendszeres kisegítő tagként
  • Danubius Vonósnégyes – első hegedűse
  • Phoenix Kamaraegyüttes – Debrecen
  • Budapesti Hubay Zenekar – alapító tagja
  • East-West Chamber Players – Európa

Nyaranta rendszeresen tart kurzust:

  • Nyírbátori Nemzetközi Zenei Tábor
  • Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája – Debrecen

Tagja a Hubay Jenő társaság egyesületének.

Legutóbbi frissítés: 2022. 07. 25. 15:01