Dr. Horváth Zsolt, egyetemi docens

E-mail

1979-ben született Győrben. Alapfokú zenei tanulmányait Kapuváron végezte, majd a győri Richter János Zeneművészeti Szakközépiskolában érettségizett szolfézs-zeneelmélet és orgona szakon. 2005-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen orgonaművész-orgonatanári, 2008-ban zeneelmélet-tanári diplomát szerzett, mindkettőt kitűnő eredménnyel. Ezután felvételt nyert a Zeneakadémia Doktoriskolájának zeneelmélet szakára, és 2016-ban summa cum laude minősítéssel nyerte el a doktori címet.

Alapfokú művészetoktatási intézményekben zongora- és orgonatanárként, valamint korrepetitorként dolgozott, majd a veszprémi Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskolában, illetve a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szolfézst és zeneelméletet tanított. Emellett a Budapesti Németajkú Református Egyházközség Hold utcai templomának orgonistája és karnagya. Orgonaművészként Magyarországon és Németországban koncertezett. 2011-2018 között tagja volt az Erdei Péter által alapított Új Liszt Ferenc Kamarakórusnak, amellyel számos hazai és külföldi hangversenyen szerepelt. 2014. szeptemberétől a DE Zeneművészeti Kar oktatója, 2016 óta adjunktus, 2023-tól egyetemi docens.

 

Legutóbbi frissítés: 2023. 09. 19. 15:42