Dr. Puskás Levente, egyetemi docens

fotóE-mail

Klarinét- és szaxofonművész, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar és a Budapesti Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskola szaxofontanára, a Budapest Saxophone Quartet altszaxofon művésze.

1998-ban szerzett klarinétművészi diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, majd 2001-2004 között a párizsi Conservatoire-on Hadady László növendéke, 2006-ban pedig szaxofontanári diplomát szerzett a Conservatoire National de Musique et de Dance de Montreuil főiskolán Jean-Pierre Bariglioli növendékeként. 2014-ben szerzett doktori címet a besztercebányai Művészeti Akadémián.

1998-2000 között a pilisvörösvári Cziffra György Zeneiskolában tanított klarinétot és szaxofont, 2002-től a csepeli Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskola szaxofontanára lett. A 2005-ben a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában megkezdte a szaxofonoktatást, ahol 2007-ig tanított. 2004-2010 között a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetének óraadó klarinéttanára, 2007-től a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán tanít klasszikus szaxofont.

Nemzetközi versenyek díjazottja szólistaként és kamaraművészként egyaránt.

2001 óta a világ vezető szaxofongyártó cégének (SELMER) reklámembere. SELMER Serie III-as altszaxofonon játszik.

Mesterkurzusokat tart és tartott Magyarországon (Békéscsaba, Baja, Eger), Japánban (Fukuoka, Nagasaki) és Olaszországban (Piacenza), Horvátországban (Split), Belgiumban (Antwerpen), továbbá Spanyolországban (Palma de Mallorca).

Oktatói tevékenységét 2008-ban és 2020-ban Artisjus tanári díjjal jutalmazták.
2016-ban és 2023-ban elnyerte a Debrecen Kultúrájáért Alapítvány Kuratóriumának Alkotói Ösztöndíját.

Legutóbbi frissítés: 2023. 04. 26. 15:34