Matuz István, Professor Emeritus

Kitüntetéssel végezte el a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolát 1970-ben. Tanulmányait a brüsszeli Conservatoire Superieur-ben folytatta, kamarazene és fuvola szakon, ahol felsőfokú diplomáit 1972-ben kapta. Tanulmányai alatt tanársegédként is működött ugyanebben az intézetben. 1972 és 1975 között a Liege-i operaházban és a németországi Filharmónia Hungarica nevű zenekarban dolgozott. Ezzel egyidőben több nemzetközi kurzuson vett részt és különböző német zeneiskolákban tanított. 1975-ben tért vissza Magyarországra. Azóta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola debreceni tagozatának, illetve a jogutód Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának egyetemi tanára. Pierre Boulez meghívására 1978-tól a párizsi Zenei-Akusztikai Kutatóintézetben (IRCAM) és annak együttesében, az Ensemble Intercontemporain-ban dolgozott. Közben zenei akusztikát tanult és számos felvételt készített Pierre Boulez és Eötvös Péter vezényletével.

Nemzetközi díjai: II.díj (Rotterdam 1971), I. díj (Brüsszel 1971), III. díj (Royan 1972), különdíj (Barcelona 1972), I. díj (La Rochelle 1978), Koussewiczky-hanglemezdíj (1981).

1979-től az Országos Filharmónia szólistája. 1997 decemberében sikeresen habilitált a Zeneakadémián. Elsőként a magyar előadóművészek között 1997-ben elnyerte a Széchenyi Professzori Ösztöndíjat. 1999-2003 között a Magyar Fuvolás Társaság elnöke. 1998-2003 között vendégprofesszor a portugáliai Aveiroi, majd 2004-től a Pozsonyi Egyetemen, ahol doktori programot is vezet. Szólistaként Ausztrália kivételével minden kontinensen fellép és rendszeresen mesterkurzusokat tart. Nemzetközi fuvolaversenyek zsüritagja. 1991 óta metodikai és pedagógiai cikkeket és a fuvola új technikájára írott un. Studiumokat jelentet meg. Több mint ötven Hungaroton és külföldi cégek hanglemezein szerepel. 2015-től az MTA Széchenyi Művészeti Akadémia rendes tagja.

Kitüntetései: Liszt Ferenc-díj (1981), Érdemes Művész-díj (1986), Doppler díj (a Magyar Fuvolás Társaság díja -1995), Pro Urbe Budapest-díj (1987), Lajtha László-díj (1988), Artisjus-díjak, A Magyar Köztársasági Érdemérem Lovagkeresztje (2004), a Magyar Köztársaság Kiváló Művésze (2005), Kossuth-díj (2010).

Legutóbbi frissítés: 2023. 10. 31. 11:42