Pályázati felhívás

amelyek a Debreceni Egyetem és Debrecen városa szempontjából egyaránt jelentős értékűek és közérdeklődésre tartanak számot.

 

Olyan pályázók jelentkezését várjuk, akiknek programjában, alkotásaiban az Egyetem közművelődési szervei, öntevékeny csoportjai, az Egyetem polgárai vesznek részt, akiknek alkotása, produkciója vagy programja Debrecenbe vonzza a látogatókat, illetve felmutatja a debreceni kulturális értékeket Magyarországon és külföldön.

A pályázati támogatás odaítélésének kiemelt szempontja a magas szakmai nívó és az igényes kivitelezés.

Az odaítélt és átutalt támogatás felhasználásáról a pályázó köteles pénzügyi és szakmai beszámolót készíteni. Annak a pályázónak, aki 2021. december 31-ig nem nyújtotta be beszámolóját a támogatott program megvalósulásáról, annak a Vegyesbizottság nem fogadja esetleges újabb, 2022-ben benyújtott pályázatát. 

A pályázatot az e célra rendszeresített űrlapon lehet benyújtani a kötelező mellékletekkel a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán (4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 82.).
Kérjük a pályázat teljes anyagát kinyomtatva és elektronikus úton is eljuttatni a Zeneművészeti Kar Dékáni Hivatalába a music@music.unideb.hu e-mail címre.

 

PÁLYÁZATI ADATLAP

Benyújtási határidő: 2022. május 26. 14:00 óra

Legutóbbi frissítés: 2022. 07. 22. 14:44