Dobogós helyeken a debreceni karvezetés szakos hallgatók

2021. június 5-én 15. alkalommal rendezte meg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem a Lantos Rezső emlékére meghirdetett karvezető versenyt. A megmérettetésen  a zenei felsőoktatás karvezető-képzéseiben részt vevő hallgatói, illetve a két éven belül diplomát szerzett kóruskarnagyok a kórusélet magyar és külföldi szakembereiből álló zsűri előtt mérik össze tudásukat.

A versenyzők hét, többnyire kortárs magyar szerzők műveiből álló kötelező darabbal készültek. A kötelező művek vezénylésén kívül a résztvevők két különleges feladatot is kaptak: a kottaképtől eltérő harmóniák megtalálása egy J. S. Bach korálban, valamint egy ismeretlen mű vezénylése rövid felkészülési idő után.

A verseny második díját Paládi Krisztina, DE Zeneművészeti Kar negyedik évfolyamos, ének-zene művésztanár-zeneelmélet tanár szakos hallgatójának, míg a harmadik díjat Kozak Olimpiu, a DE Zeneművészeti Kar harmadik évfolyamos, ének-zene művésztanár-zeneelmélet tanár szakos hallgatójának ítélte oda a zsűri. Felkészítő tanáruk: Dr. Török Ágnes.

Az eredményekhez gratulálunk, további sikereket kívánunk!

Legutóbbi frissítés: 2022. 07. 22. 14:44