Zenei tanulmányait szülővárosában kezdte a Simonffy Emil Zeneiskolában, majd a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Debreceni Tagozatán folytatta Illés Kálmán zongoraművész szakmai irányításával. Zongoraművész, -tanár diplomáját Budapesten a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán szerezte Dráfi Kálmán tanítványaként.
Diplomájának megszerzése óta a Zeneművészeti Karon oktat; zongora főtárgy, kíséret, lapról játék tárgyak tanára. Emellett 2000. óta a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola zongoratanára.
Debrecen város zenei életének aktív közreműködője, a hangversenypódiumok gyakori fellépő művésze szólistaként és kamaramuzsikusként egyaránt. A Debreceni Filharmonikus Zenekar bérleti sorozatában Mozart zongoraversenyét játszotta, a zenekar más műsorprogramjainak is rendszeres résztvevője. Ifjúsági hangversenysorozatokon a régió több helyszínén is fellépett különböző kamaraegyüttesekkel.
A Phoenix Kamarazenei Csoport alapító tagja, kamaramuzsikusként és a Debreceni Filharmonikus Zenekarral több külföldi koncertkörúton részt vett Németországban.