Tanáraink

Czirják Zoltán - Billentyű

7 éves korom óta foglalkozom a billenytűs hangszerekkel, alapfokú zongora és kürt tanulmányaim után középfokon templomi orgonát is hallgattam, majd a Debreceni Egyetem Zeneművészeti karán szerzetem kürt-kamarazene művésztanári diplomát.

Bár komolyzenei tanulmányaim a kürt töltötte ki, emellett a könnyűzene, hangszerelés, stúdió technika irányába egyre növekedett érdeklődésem, így a kettő egyensúlyában találtam meg önmagam.
A könnyűzene terén a kezdeti együttesek után az Abrakazabra zenekar tagjaként sikerült olyan inspirációkat szereznem, melyek  kiteljesítették szakmai életem ezen a szegmensét.
Olyan, számomra is etalonnak számító művészekkel játszottam egy mint Horváth Charlie,
Somló Tamás - Karácsony János - Solti János /LGT/, Demjén Ferenc, Tóth Vera, Keresztes Ildikó, Szulák Andrea, Roy és Ádám, Abebe “Bebe” Dániel, Heincz Gábor “Biga”, vagy akár Kovács Kati és emellet még számos neves hazai és külföldi művész. Tovább>>>

 

Erdős-Tóth Fruzsina - Ének

A zene hat éves korom óta meghatározó része az életemnek. Gyermekkoromban a népzene alapozta meg zenei tanulmányaimat, mellette 8 évig zongoráztam. A debreceni Ady Endre Gimnázium dráma tagozatára jártam, így a színpad nem idegen közeg számomra. Budapesten Kővári Juditnál tanultam énekelni. Könnyűzenei pályafutásom meghatározó része volt, amikor 2010-ben az Abrakazabra zenekar énekese lettem. A számos koncerttel valamint a zenekar által kísért hazai sztárok (Charlie, Demjén Ferenc, Tóth Vera, Kovács Kati) vokalistájaként rengeteg szakmai tapasztalatra tettem szert. Szintén 2010-ben tanári felkérést kaptam a debreceni Rocksuliba. Ott különböző zenei stílusokkal találkoztam, sokféle képet kaptam arról, hogyan teszi a hang önálló személyiséggé az egyént. Ezért is tartom fontosnak az egyénre szabott énekoktatást.
2013-ban Debrecen városa Az Év Zenésze díjjal tüntetett ki. 2018 januárjában fellépőként volt szerencsém eljutni San Diego-ba valamint Los Angeles-be is fruzsikáS nevű formációmmal. Jelenleg a fruzsikáS és a PG Csoport tagja vagyok. Tovább>>>

 

Király István - Gitár

Közel 30 éve vagyok a könnyűzenei pályán, számos nagyszerű előadóval álltam egy színpadon a „gitárpárbajok” keretében, mint például Tátrai Tibor, Pély Barna, Borsodi László, Benkő Zsolt, Lukács Peta, Nagy Ádám, Alapi István.
4 önálló instrumentális albumom jelent meg, valamint 2015-től a megasztár döntős Szakos Andrea nevével fémjelzett Karmapirin zenekar állandó tagja lettem, mellyel két nagyszerű albumot készítettünk. Tovább>>>

 

Szirota Jennifer - Ének

2010 - X-Faktor (legjobb 24 versenyző)
2012 - Csillag születik (Döntő)
2017-től a Parno Graszt tagja
2017-től rádiós szerkeztő-műsorvezető (Rádió-Som)

2018-tól a Bohemian Betyars&Parno Graszt tagja

2019-től az Abrakazabra tagja

Számos hazai sztár lemezén működött közre.

 

Tóth Zsolt - Dob

1979-ben születtem Debrecenben. 1989-ben kezdtem dobokon és ütőhangszereken játszani, majd 2004-ben, a Zeneakadémia debreceni tagozatán szereztem ütőhangszeres művésztanár és kamaraművész diplomát.
Eddigi pályám során többek között tagja voltam a Talamba ütőegyüttesnek, az Abrakazabra zenekarnak, a Kerozinnak, az Experidance Production-nak, és olyan neves művészekkel zenélhettem együtt, mint Horváth Charlie, Demjén Ferenc, Somló Tamás, Tóth Vera, Koós Réka, Varnus Xaver és még sokan mások...
Jelenleg a Pg Csoport és a fruzsikáS zenekar tagja vagyok, valamint 15 éve segítem a fiatalok zenei fejlődését a debreceni Rocksuliban.

 

Varga Antal - Basszusgitár

Az Abrakazabra zenekar vezetője, basszusgitárosa.
A zenekarral Magyarország legnagyobb sztárjait kísérik rendszeresen, ezen előadók száma immár több, mint 80!!!
Zeneszerző is, többszörös arany és többszörös platinalemez tulajdonos.
[Adja meg a leírást!]

 

 

Frissítés dátuma: 2020.02.13.


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napján hatályba lépett Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ