Dr. Heltai-Duffek Ildikó, tanársegéd

Karvezetői tanulmányait 2002-ben a Debreceni Egyetem Konzervatóriuma (ma Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara) előkészítő tagozatán Tamási Lászlónál kezdte, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Kutnyánszky Csaba és Párkai István irányításával végezte. 2011-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Doktori Iskolájának karvezetés szakos hallgatója volt, ahol tanulmányait 2018-ban sikeres koncerttel és védéssel zárta.
2007-2011-ig a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola ének-zene tanára, a gimnáziumi kamarakórus vezetője, a 2009/10-es tanévben a Kecskeméti Kodály Iskola szakiskolai szolfézs-zeneelmélet, zeneirodalom tanára volt. 2010 szeptemberétől a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának óraadó tanára, majd tanársegédje. 2000 óta a debreceni Kölcsey Kórus tagja (vezetője: Tamási László), amelyet több alkalommal vezényelt. A Zeneművészeti Kar Bárdos Lajos Leánykarával (amelynek művészeti vezetője Ordasi Péter volt) a 2012 novemberében megrendezett Kodály Zoltán VI. Magyar Kórusversenyen az „Egynemű Kamarakórusok” kategóriában I. díjban, illetve karnagyi különdíjban részesült.
2011 novembere óta az általa megalapított Arte Semplice amatőr kamarakórus vezetője, amellyel önállóan szervezett koncertjeik mellett számos hazai és külföldi rendezvényen és fesztiválon vett részt. Az együttessel 2017 áprilisában a 16. Budapesti Nemzetközi Kórusversenyen szerepelt, amelyen karnagyi különdíjat kapott.
A Maladype Színház két produkciójában vesz részt énekesként, közöttük Sáry László Remek hang a futkosásban című, 2015-ben a Maladype Színház és a Qaartsiluni Ensemble együttműködésével színpadra állított „félig komoly operájában”, amely 2016-ban Artisjus-díjban részesült „az év komolyzenei műve” kategóriában.

 

Frissítés dátuma: 2018.10.05.


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napján hatályba lépett Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ