Gál Erika (mezzoszoprán) ének mesterkurzusa

2022, április 21 - 10:00
Gál Erika operaénekes kurzusával folytatódik a DE Zeneművészeti Kar Magánének tanszéke által indított "Debreceni Művészeink" című kurzussorozat.

Gál Erika 1977-ben született Debrecenben, zenei tanulmányait is itt végezte. 2001-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Debreceni Konzervatóriumában kapott művészdiplomát kitűnő minősítéssel. 1998-ban a Simándy Énekversenyen figyelt fel rá Komlóssy Erzsébet, aki azóta is szakmai fejlődésének irányítója. 2000-ben megkapta a Budapesti Operabarát Alapítvány ösztöndíját, és Mascagni ParasztbecsületénekLola szerepében is ebben az évadban debütált az Erkel Színházban. 2000 óta a Magyar Állami Operaház szerződtetett tagja. Az OperaStúdióban tanult tovább, ahol többek között Hamari Júlia, Renata Scotto és Anna Reynolds mesterkurzusait is látogathatta. 2001-ben megnyerte a Richard Wagner Társaság ösztöndíját, melynek köszönhetően értékes tapasztalatokat szerezhetett Bayreuthban. 2003-ban elnyerte „Az év hangja” címet, 2004-ben pedig a Mándy Alapítvány díjnyertese volt. 2009-ben Oláh Gusztáv-emlékplakettet kapott, 2013-ban Komlóssy Erzsébet-díjat. A 2014/2015-ös évadban a Magyar Állami Operaház Kamaraénekese címet viselte, 2020-ban pedig Magyar ezüst érdemkereszt kitüntetésben részesült. 2005-ben a Bukaresti Nemzetközi Operafesztiválon Carmen szerepét énekelte. A miskolci Bartók Plusz Operafesztivál rendszeres közreműködője: énekelte Polinát (Pikk dáma), Olgát (Anyegin), Giovanna Seymourt (Boleyn Anna), Amnerist (Aida). A Budapesti Wagner Napokon énekelte Flosshildét és Erdát (A Rajna kincse), Erdát (Siegfried), az Első Nornát (Az istenek alkonya). Olyan sztárok partnereként lépett fel, mint Rost Andrea, Renato Bruson, Anja Silja, Maria Gavrilova, L'ubica Vargicová, Jurij Szimonov és Rico Saccani. Énekelt Finnországban, Olaszországban, Németországban, Ausztriában, Romániában, Japánban és Thaiföldön.

 

Főbb szerepek:
Bizet: Carmen – címszerep
Csajkovszkij: Anyegin – Olga; Pikk dáma – Paulina
Goldmark: Sába királynője – címszerep
Kodály: Háry János – Örzse
Mascagni: Parasztbecsület – Lola
Mozart: A varázsfuvola – 3. dáma
Puccini: A pillangókisasszony – Suzuki
Sosztakovics: A kisvárosi Lady Macbeth – Sonetka
Verdi: Aida – Amneris; Don Carlos – Eboli; Falstaff – Mrs. Meg Page; Traviata – Flora; Otello – Emilia; Nabucco – Fenena; Rigoletto – Maddalena; Requiem – mezzoszoprán szólam
Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok – Magdaléna;Wagner: Tannhäuser – Vénusz; Wagner: A Rajna kincse – Flosshilde, Erda; Wagner: A walkür – Grimgerde; Wagner: Siegfried – Erda; Wagner: Az istenek alkonya – 1. Norna


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.