Gulyás György Szakkollégium

A Debreceni Egyetem Gulyás György Szakkollégiuma az országban egyedülálló módon jött létre a zeneművészeti képzésben 2008-ban, a Zeneművészeti Kar legtehetségesebb hallgatói számára, a Karon folyó képzés kiegészítéseként, az arra rátermett hallgatók további fejlődése érdekében. Célja: a kiemelkedő képességű hallgatók számára lehetőséget biztosítani saját szakterületükön való elmélyülésre, hazai és nemzetközi versenyekre való felkészülésre, valamint az Országos Tudományos Diákköri Konferencia Művészeti és Művészettudományi Szekciójában való részvételre.

Szakterületei: előadóművészet és alkotóművészet. Hallgatóink több jelentős eredményt értek el nemzetközi és hazai zenei versenyeken, találkozókon. 2010. tavaszán a Nagyváradi Partium Egyetemen megrendezett TDK-n Bűdi Katinka egyházzene szakos hallgatónk „Az ó-protestáns liturgia és annak zenéje” című dolgozatával I. helyezést ért el. 2013-ban Egerben a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia művészeti szekciójában az előadóművészeti szekcióban Szalai Tamás első, a művészetelméleti dolgozatoknál Valkai Dávid második helyezést ért el.

;

Telefonszám: +36 52 411 226

A Gulyás György Szakkollégium alapító okirata

Frissítés dátuma: 2017.07.19.


v1.0-alpha95